Nádasdladány

Nádasdladány

 

Kicsi falum Nádasdladány!

Hogy szerettelek én régen!

Bementünk egy régi házba,

S gólya fészkelt a kéményen.

Kimentünk a hátsókertbe,

Át a kukoricaföldön.

Kicsit összepiszkolódtunk,

De hát nem volt rajtunk öltöny!

 

Hallgattuk a templomnak a

Harangját mely messze távol

Tizenkettőt ütött délben,

S hallani lehetett akárhol.

Fák voltak a kis udvaron.

Termett alma, szilva, körte.

S szerettem a kis falunkat.

Tiszta volt a levegője.

 

Néha mikor esni kezdett

Annyit mondtunk csak hogy: Ez az!

S bámultuk a hulló esőt.

Az ajtó előtt volt egy terasz.

Néha felmásztunk a fára.

Nagyon erős voltam, s vagány.

Ó, hogy most is, hogy szeretlek

Kicsi falum Nádasdladány!

 

Volt a kertben mindenféle

Zöldség, amit megehettünk.

S paprikát meg répát szedni

Ebéd előtt de szerettünk!

Volt ott egy nagy szürke kandúr.

Akit úgy hívtak, hogy Sanyi.

Mindig kapott maradékot.

Szelíd volt és nagyon sunyi.

 

Fölmentünk a padlásra, és

Fölmásztunk a barna létrán.

Néha meg az utcát jártuk,

S volt ott érdekesség néhány.

Például a fagyis kocsi,

Meg a színes kerítések,

Meg a kertben a virágok,

Meg a kútból merítések.

 

Hogy hiányzol te énnekem!

Kicsi falum Nádasdladány!

Az az öröm, amit adtál

Most már emlék maradt csupán!

Nem kukorékol a kakas,

S nincsen pókháló a falon.

Nádasdladány, ó te mindig

Feldobod a hangulatom.

 

(Budapest, 2020-06-17)