Nádasdladány
Nádasdladány
Kicsi falum Nádasdladány!
Hogy szerettelek én régen!
Bementünk egy régi házba,
S gólya fészkelt a kéményen.
Kimentünk a hátsókertbe,
Át a kukoricaföldön.
Kicsit összepiszkolódtunk,
De hát nem volt rajtunk öltöny!
Hallgattuk a templomnak a
Harangját mely messze távol
Tizenkettőt ütött délben,
S hallani lehetett akárhol.
Fák voltak a kis udvaron.
Termett alma, szilva, körte.
S szerettem a kis falunkat.
Tiszta volt a levegője.
Néha mikor esni kezdett
Annyit mondtunk csak hogy: Ez az!
S bámultuk a hulló esőt.
Az ajtó előtt volt egy terasz.
Néha felmásztunk a fára.
Nagyon erős voltam, s vagány.
Ó, hogy most is, hogy szeretlek
Kicsi falum Nádasdladány!
Volt a kertben mindenféle
Zöldség, amit megehettünk.
S paprikát meg répát szedni
Ebéd előtt de szerettünk!
Volt ott egy nagy szürke kandúr.
Akit úgy hívtak, hogy Sanyi.
Mindig kapott maradékot.
Szelíd volt és nagyon sunyi.
Fölmentünk a padlásra, és
Fölmásztunk a barna létrán.
Néha meg az utcát jártuk,
S volt ott érdekesség néhány.
Például a fagyis kocsi,
Meg a színes kerítések,
Meg a kertben a virágok,
Meg a kútból merítések.
Hogy hiányzol te énnekem!
Kicsi falum Nádasdladány!
Az az öröm, amit adtál
Most már emlék maradt csupán!
Nem kukorékol a kakas,
S nincsen pókháló a falon.
Nádasdladány, ó te mindig
Feldobod a hangulatom.
(Budapest, 2020-06-17)