Levegőt
Levegőt
Kezek fojtogatnak engem.
Test nélküli árnyék kezek.
Én meg közben fuldokolok.
Jaj, mik ezek? Jaj, mik ezek?
Kapkodom a levegőt de
Nem töltődik meg a tüdőm.
Halálra ítélt az élet.
Harcolnék, de nincsen erőm.
Kezek fojtogatnak engem.
És már nincsen menekülés.
Alig tudok lélegezni.
Elkapták a nyakamat és
Én meg haláltusát vívok.
Ütöm verem a sok kezet.
Minden kéz egy lehetőség,
Mi a túlvilágba vezet.
Kezek fojtogatnak engem.
S nem engednek el a kezek.
Felkészülök hát az útra,
Mert az idő elérkezett.
Tudom, hogy egy jobb világ vár.
Ahol bőven van levegő.
Kezek fojtogatnak engem,
S nincsen a testemben több erő.
Kezek fojtogatnak engem.
Fullaszt ez a rengeteg kéz.
Megéget az érintésük,
S így az élet nagyon nehéz.
Ellilul az arcom és én
Szépen lassan elernyedek.
Lassan kiürül a tüdőm,
S úgy érzem az égbe megyek.
Kezek fojtogatnak engem,
Aztán végül elengednek.
S én a végső pillanatban
Hálát adok az Istennek.
Eltűnnek az árnyékkezek,
És a légszomjam véget ér.
S Isten trónja előtt állok.
Erről szól ez a költemény.
(Budapest, 2020-06-29)