Levegőt

Levegőt

 

Kezek fojtogatnak engem.

Test nélküli árnyék kezek.

Én meg közben fuldokolok.

Jaj, mik ezek? Jaj, mik ezek?

Kapkodom a levegőt de

Nem töltődik meg a tüdőm.

Halálra ítélt az élet.

Harcolnék, de nincsen erőm.

 

Kezek fojtogatnak engem.

És már nincsen menekülés.

Alig tudok lélegezni.

Elkapták a nyakamat és

Én meg haláltusát vívok.

Ütöm verem a sok kezet.

Minden kéz egy lehetőség,

Mi a túlvilágba vezet.

 

Kezek fojtogatnak engem.

S nem engednek el a kezek.

Felkészülök hát az útra,

Mert az idő elérkezett.

Tudom, hogy egy jobb világ vár.

Ahol bőven van levegő.

Kezek fojtogatnak engem,

S nincsen a testemben több erő.

 

Kezek fojtogatnak engem.

Fullaszt ez a rengeteg kéz.

Megéget az érintésük,

S így az élet nagyon nehéz.

Ellilul az arcom és én

Szépen lassan elernyedek.

Lassan kiürül a tüdőm,

S úgy érzem az égbe megyek.

 

Kezek fojtogatnak engem,

Aztán végül elengednek.

S én a végső pillanatban

Hálát adok az Istennek.

Eltűnnek az árnyékkezek,

És a légszomjam véget ér.

S Isten trónja előtt állok.

Erről szól ez a költemény.

 

(Budapest, 2020-06-29)


© Minden jog fenntartva.