Kőeső

Kőeső

 

Éppen esni kezdett a kő.

Pontosan úgy, mint az eső.

Föl bámultam én az égre.

Ez talán a világ vége?

Kőfelhőkből hullt az eső.

És hát bizony nem víz a kő!

 

Vajon mikor marad abba?

Kövek estek a tavakba.

Elbújtam egy ernyő alatt.

S én a vasesernyős alak

Sirattam a magyar földet.

Minden esőcseppből kő lett.

 

Elpusztult a rozs, a búza.

S ez az eső nagyon furcsa!

Sose láttam én még ilyet.

Kutya ólba bújt el az eb.

Ő, akit most cserben hagytak.

S be volt törve minden ablak.

 

Rozsdás vasesernyőt fogtam.

Amit aztán messze dobtam.

Ezt a dolgot hittel tettem.

S tiszta vérű magyar lettem.

Ez a hely az anyaföldem.

S ott a sorsom minden kőben.

 

Tele lettem zúzódással,

S egyesültem minden mással.

Istvánként most megköveztek,

S a szürke kövek bűnbe estek.

Tétessék-e mondat hírré:

Kövek változzatok vízzé!

 

A kő eső abba maradt.

S esőt parancsolt egy alak.

Magyarország újjá épült,

S csak is én voltam már rémült.

Tele voltam kék sebekkel.

„A magyar földet védenem kell!”

 

(Budapest, 2020-09-24)


© Minden jog fenntartva.