Az éneklő lány

Az éneklő lány

 

A háztetőn egy lány énekelt,

És én hallgattam a zenét.

Szoprán hangja volt neki és

Figyeltem a két kék szemét.

A kezében egy hegedű volt,

S azon húzta meg a vonót.

Állt a lány a csillagfényben.

- Játszál nekem valami jót!

 

Sírt nagyon a lány szeme és

Én rám nézett tiltakozva.

Abbahagyta ő a zenét,

És a mosolyt viszonozta.

Félénk volt a lány és így szólt:

- Nehéz ez az egyedül lét!

Jól esne a társaság!

(És eltette a hegedűjét.)

 

Odaléptem én a lányhoz,

S együtt néztünk le a mélybe.

- Nagyon-nagyon szép a hangod!

(Ekképpen álltam én mögéje.)

- Mondd, a dalom tényleg tetszik?

Ezt kérdezte sírva tőlem.

(Ott lent autók sorakoztak.)

- Régóta nem hegedültem!

 

Fiú, és lány állt a tetőn.

S órákon át beszélgettek.

S bár ugyan a tetőn álltak,

Nyoma sem volt veszélyeknek.

Ki volt világítva minden.

És az utcalámpák égtek.

S erre megszólalt a fiú:

- Ne vessünk a dalnak véget!

 

Sírt nagyon a hegedű és

Földöntúli volt a dallam.

Dobogott a kettő szív és

Halkan vert csak. Nagyon halkan.

Világított fent a hold és

Szerelembe esett a lány.

S megcsillant a hold fénye

A könnycseppein, meg a haján.

 

(Budapest, 2020-11-06)


© Minden jog fenntartva.