A keselyűk

A keselyűk

 

Keselyük köröznek fölöttem.

Lassan, de biztosan pusztulok.

Erősen vágyok a halálra,

S életben maradni nem tudok.

Föntről a madarak figyelnek.

Mikor jön el majd a pillanat?

S éhesen bámulnak lefele.

Belőlem lakna jól mind a hat.

 

Keselyük köröznek fölöttem.

Dögevő, kegyetlen madarak.

Követnek bárhova megyek és

Emiatt sajnálom magamat.

Nem merek fölnézni mivel, hogy

Nem látom én már a mennyeket.

Szállnék az Istenhez, de sajnos

A lelkem a Föld egén megrekedt.

 

Keselyük köröznek fölöttem.

S hirdetik nekem a sorsomat.

Nem vagyok életre való és

Emiatt szenvedek oly sokat.

Erőtlen poéta vagyok én.

Szállok, de nincsenek szárnyaim.

Két lábbal állok a földön és

Álmaim vannak csak! Álmaim!

 

Keselyük köröznek fölöttem.

Hirdetik nekem a bús jövőt.

Nem tudom elűzni őket és

Árnyékként tapadnak rám ma ők.

Rém sötét dögevő madarak

Gyorsan a halálba küldenek.

Én meg csak verseket faragok.

Én meg csak virágot ültetek.

 

Keselyük köröznek fölöttem.

Én meg csak fekszem a hátamon.

Nem ilyen halálra vágytam és

Elborít engem a fájdalom.

Mind a hat keselyű belém csíp.

S feltépik lassan a húsomat.

S hiába bármilyen könyörgés!

Csontvázzá válik az áldozat.

 

(Budapest, 2020-08-24)


© Minden jog fenntartva.